<none>

 

June 14, 2017
Ha a vagyonrendelő „az ügy ura” (lásd 4. sz. bejegyzés), a vagyonkezelő „az ügy motorja” (lásd 5. sz. bejegyzés), akkor a kedvezményezett „az ügy értelme”. A bizalmi vagyonkezelés (bvk.) során minden róla szól, őmiatta, az ő érdekében és az ő javára történik, noha ő maga nem is szerződő fél, sőt lehet, hogy még csak nem is tud a saját kedvezményezetti pozíciójáról. Hovatovább... »

May 31, 2017
Ha a vagyonrendelőt „az ügy ura” (lásd 4. számú bejegyzés), akkor a vagyonkezelőt „az ügy motorja” jelzővel illethetjük. Ő a bizalmi vagyonkezelés (bvk.) központi alakja, aki, kötött pályán ugyan, de folyamatosan mozgatja a szálakat: jön-megy, intézkedik; értesít, nyilatkoztat, be- és elszámol, be- és elszámoltat; hasznosít, gyarapít vagy csak konzervál; befektet, portfóliót kezel;... »

May 02, 2017
A mai és a további legalább három bejegyzésben a bizalmi vagyonkezelői (bvk.) jogviszony szereplőit vesszük sorra. Ezek között lesznek olyanok, akik egyben szerződő felek is (vagyonrendelő és vagyonkezelő), olyan, aki nem szerződő fél, mégis az egész róla szól és körülötte folyik minden (kedvezményezett), és olyan is, akit a Ptk. egyelőre még csak meg sem említ, de aki nélkül, különösen a nagyobb... »

April 26, 2017
Most, hogy már tisztában vagyunk a bizalmi vagyonkezelés (bvk.) jogi definíciójával (lásd Bejegyzés No. 2.), arra keresünk választ, hogy mi is a tényleges rendeltetése ennek az új jogintézménynek. Hát, először is: nem is olyan új! Több mint 800 éves történetet tudhat a magáénak. Gyerekkori romantikus lovagregény olvasmányainkból és filmélményeinkből is ismerős lehet: az angol nemes,... »

April 25, 2017
No, akkor vágjunk bele! A Ptk. 6:310 §-a bizalmi vagyonkezelést (a továbbiakban: bvk.) mint egy új típusú szerződést szabályozza a következők szerint: „Bizalmi vagyonkezelési szerződéssel a vagyonkezelő a  vagyonrendelő által tulajdonába adott dolgok, ráruházott jogok és követelések (a továbbiakban: kezelt vagyon) saját nevében a kedvezményezett... »

April 24, 2017
Kedves Olvasó! Te most egy újonnan induló és az első olyan szakmai blog beköszöntőjét olvasod, amely az új Ptk. által 2014-ben bevezetett új jogintézményt a bizalmi vagyonkezelést (a továbbiakban: bvk.) kívánja tematikusan bemutatni. Terveim szerint kb. kéthetente jelentkezem majd egy-egy új bejegyzéssel, amely remélhetőleg még ebben az évben teljes képet fog adni magáról az új... »