A protektor (Bejegyzés No. 8.)

Ha a vagyonrendelő „az ügy ura” (lsd. 4. sz. bejegyzés), a vagyonkezelő „az ügy motorja” (lsd. 5. sz. bejegyzés), a kedvezményezett „az ügy értelme” (lsd. 6. sz. bejegyzés), akkor a protektor „az ügy felügyelője”. A protektor, a kedvezményezetthez hasonlóan, nem alanya (részese) a bizalmi vagyonkezelési (bvk.) szerződésnek. Ő egyértelműen és kizárólag a vagyonrendelő „embere”, az ő megbízásából eljárva azt ellenőrzi, hogy a vagyonkezelő betartja-e a bvk. szerződésben rögzítetteket, és ezzel a kedvezményezett érdekeit védelmezi (innen a „protektor” elnevezés). Ennek megfelelően nem szükségszerű, de különösen nagyobb volumenű kezelt vagyon, vagy a vagyonkezelés komplexebb jellege esetén egyre gyakoribb szereplője a bvk-nek.

A protektor feladata tehát alapvetően az ellenőrzésben merül ki. Részletes feladatait a közte, mint megbízott és a vagyonrendelő, mint megbízó közötti megbízási szerződésben kell szabályozni. A vagyonrendelő ebben a szerződésben az őt a törvény vagy a bvk. szerződés alapján megillető jogokat akár delegálhatja is a protektorra, azzal azonban, hogy a protektort a vagyonkezelővel szemben sohasem illetheti meg annál több jogosítvány, mint ami a vagyonrendelőt illeti meg. Így pl. a protektor ugyanúgy nem utasíthatja a vagyonkezelőt, mint ahogy a vagyonrendelő sem teheti ezt meg, illetve nem illetheti meg valamiféle vétójog sem a vagyonkezelői döntések kapcsán. Szerepe mindazonáltal rendkívül fontos lehet, hiszen működése a vagyonrendelő számára fokozott biztonságot, a vagyonkezelő felé pedig – optimális munkakapcsolatot feltételezve – jelentős segítséget, támogatást jelenthet.

A protektor személyéről, illetve tisztségéről egyetlen jogszabály sem szól, tevékenységét és hatáskörét tehát csak a bvk. szerződésben lehet meghatározni. Bevonása a vagyonkezelési folyamatokba a nemzetközi, elsősorban angolszász minták alapján kezdett nálunk is elterjedni. Immáron a hazai gyakorlatban is megjelent az egyszerű protektornál összetettebb, de funkciójában azzal megegyező intézmény, az „investment committee”, amely a jelentősebb összegű likvid eszközök bvk. keretében történő befektetések irányelveinek kialakításában nyújt szakmai támogatást a vagyonkezelő részére.

Ugyanakkor a Ptk. ez év júniusi módosítása, ha nem is a nevén nevezve, de a funkcionalitás felől közelítve „becsempészte” a protektor intézményét a hazai bizalmi vagyonkezelésbe, amikor kimondta, hogy „a vagyonrendelő a halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetére  a szerződésben kijelölheti a vagyonrendelőt megillető jogok gyakorlására jogosult és a vagyonrendelőt terhelő kötelezettségek teljesítésére köteles személyt”. Noha ez a meghatározás nem teljesen fedi a fentiekben vázolt protektori intézményt, azt a jogalkotói törekvést, hogy a vagyonrendelő halála vagy megszűnése ne eredményezze a bvk. jogviszony de facto végét is, jól demonstrálja.  A protektor személye erre garanciát tud jelenteni.

A protektor díjazásáról vagy maga a vagyonrendelő gondoskodik közvetlenül (ti. a bvk. szerződésen kívül) vagy a kezelt vagyon terhére a bvk. szerződésben rögzített összegben és módon. Utóbbi esetben a protektor természetesen nem lesz a bvk. jogviszony kedvezményezettje, pusztán egy költséghely a kezelt vagyon mérlegében (bár a protektor esetében a kedvezményezetti státusz fogalmilag nem kizárt).

Perspektivikusan az látszik, hogy a nagyobb ívű, összetettebb és bonyolultabb bvk. jogviszonyok egyre kevésbé fogják tudni mellőzni a protektort.

A felek lehetséges többes pozíciója a bvk. jogviyzonyokban

A bvk. jogviszony szereplőinek áttekintését annak megvizsgálásával zárjuk le, hogy vajon ugyanaz a személy megjelenhet-e egyszerre a bvk. több pozíciójában is. A jog kifejezett tiltást erre nézve csak egyetlen esetben ad, amikor a Ptk. kimondja, hogy vagyonkezelő nem lehet kizárólagoskedvezményezett. Más esetekben a többes pozíció, jogi tiltás hiányában is, fogalmilag kizárt (pl. a protektor–vagyonrendelő vagy a protektor–vagyonkezelő viszonylatban).  A téma könnyebb és gyorsabb áttekinthetőségét szolgálja az alábbi kis táblázat:

    Vagyonrendelő    Vagyonkezelő    Kedvezményezett        Protektor      
Vagyonrendelő   ✔︎ ✔︎
Vagyonkezelő ✔︎   ✔︎
Kedvezményezett   ✔︎ ✔︎   ✔︎
Protektor ✔︎  

Ezzel a bejegyzéssel befejeztük a bvk. jogviszony szereplőinek bemutatását. Ha figyelmes voltál, akkor mostanra már képed lehet a bvk. fogalmáról, céljáról és rendeltetéséről, valamint szereplőiről is. A következő alkalommal egy kicsit lazítani fogunk. Jön majd néhány „kis színes”, de hogy mi, az még számomra is meglepetés.

Dr. B. Szabó Gábor