Meddig terjedhet a gyártói felelősség? – A hulladékgazdálkodás szereplői I.

Korábbi, az egyes hulladékgazdálkodási tevékenyégségeket ismertető sorozatunkat követően most a hulladékgazdálkodás legfontosabb szereplőit mutatjuk be – elsőként a gyártót.
Definíció szerint a gyártó a termék előállítója, továbbá – ha a terméket nem hazánk területén állítják elő – az, aki a terméket gazdasági tevékenysége körében Magyarország területén elsőként forgalomba hozza.
A szabályozás – vélhetően éppen azért, mert a gyártói oldalon jelentősnek mondható a hulladékképződés – alapelvi szinten és egyéb módon részletesen foglalkozik a gyártók kötelezettségeivel.
A kiterjesztett gyártói felelősség elve alapján a gyártó felelős a termék és a technológia jellemzőinek a megelőzés és a hulladékgazdálkodás követelményei szempontjából történő kedvező megválasztásáért (pl. „best available technics” alkalmazása), ideértve a felhasznált alapanyagok megválasztását, a termék külső behatásokkal szembeni ellenállóképességének, élettartamának és újrahasználhatóságának, javíthatóságának, továbbá a termék előállításából és felhasználásából származó, illetve a termékből képződő hulladék hasznosításának és ártalmatlanításának megtervezését.
A kiterjesztett gyártói felelősség alapján a gyártó felelős továbbá a visszavitt termék visszaváltásáért, visszavételéért, a termékből származó hulladék átvételéért, gyűjtéséért, valamint a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvényben meghatározott további hulladékgazdálkodási tevékenységek elvégzéséért, amelyek az e tevékenységekért vállalt pénzügyi felelősséget is magukban foglalják.

Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL
Benne kiemelt témánk: Szomszédjogok
További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.

A szennyező fizet elve alapján pedig a hulladékká vált termék gyártója felelős a hulladék kezeléséért, a hulladékgazdálkodás költségeinek megfizetéséért.
A gyártó köteles törekedni arra, hogy a terméket és annak csomagolását úgy tervezze meg, alakítsa ki, továbbá olyan technológia- és termékfejlesztést hajtson végre, amely az elérhető leghatékonyabb anyag- és energiafelhasználással jár, valamint elősegíti a hulladékképződés megelőzését, a termék újrahasználatát, továbbá hulladékká válását követően annak környezetkímélő kezelését.
A gyártónak arra kell törekednie, hogy a nyers- és alapanyag, termék, valamint csomagolószer közül azt részesítse előnyben, amelynek előállítása és felhasználása alacsonyabb anyag- és energiaigénnyel, előállítása és használata kisebb környezeti hatással, kevesebb veszélyes hulladék képződésével jár, alacsonyabb a veszélyes jelleget előidéző összetevőinek mértéke, továbbá, amely tartósabb, többször használható, és hulladékká válását követően kevésbé terheli a környezetet.
Az ezen szempontok szerint eljáró gyártó további jogszabályi feltételek teljesítése esetén kedvezmény igénybevételére is jogosulttá válhat.
A gyártó közérthető módon köteles tájékoztatni a termék fogyasztóit a termék és csomagolása hulladékgazdálkodási szempontból lényeges tulajdonságairól, a termék és csomagolásának újrahasználhatóságáról, elhasználódása vagy hulladékká válása esetén annak feldolgozhatóságáról, valamint további kezelésének lehetőségeiről.
A gyártó a terméken vagy annak csomagolásán, illetve a csomagolószeren jól látható és közérthető módon köteles továbbá jelölni a termék és a csomagolásként felhasznált csomagolószer hulladékszegény, tartós vagy újrafelhasználható jellegét, hulladékgazdálkodási szempontból lényeges anyagösszetételét, betét- vagy letéti díjas forgalmazását.
A gyártónak az általa előállított vagy forgalomba hozott termék és a termék csomagolására felhasznált csomagolószer újrahasználatának vagy újrahasználatra előkészítésének elősegítése érdekében – ha azt jogszabály előírja – a termék vagy alkatrésze, valamint a csomagolásra felhasznált csomagolószer újrahasználatát biztosító hálózatot kell kialakítani és működtetni.

A Munka Törvénykönyve magyarázata
Az Mt. és a Ptk. munkaviszonyra vonatkozó szabályai

Szerző: Dr. Horváth István, Dr. Szladovnyik Krisztina
Ár: 15.900 Ft helyett 11.900 Ft
RÉSZLETEK ÉS MEGRENDELÉS

A gyártó jogszabályban meghatározott termék vagy termékcsoport, továbbá a termék csomagolására felhasznált csomagolószer vonatkozásában köteles

  • az általa előállított vagy forgalomba hozott termékcsoportból származó terméket, továbbá a csomagolására felhasznált csomagolószert a forgalmazótól, a fogyasztótól visszaváltani vagy visszavenni annak újrahasználata, továbbá
  • az általa előállított vagy forgalomba hozott termékből, továbbá a termék csomagolására felhasznált csomagolószerből származó hulladékot a hulladékbirtokostól átvenni annak újrahasználatra előkészítése, hasznosítása, valamint ártalmatlanítása

érdekében.
A gyártónak lehetősége van arra, hogy a terméke forgalomba hozatalát megállapodás alapján ahhoz a feltételhez kösse, hogy a forgalmazó vállaljon kötelezettséget a termék és a termék csomagolását képező csomagolószer betétdíj – tartós fogyasztási cikk esetén letéti díj – ellenében történő visszavételére.
A gyártó azt a betét- vagy letéti díjas terméket, továbbá annak csomagolását, amely után a fogyasztó betét- vagy letéti díjat fizetett, a forgalmazótól, a fogyasztótól visszaváltja vagy visszaveszi, és a betét- vagy letéti díjat részére visszafizeti.
Látható tehát, hogy a hulladéktörvény törekszik arra, hogy már a termelési ciklusok elején, vagyis a gyártásnál megfelelő részletességgel szabályozza a kötelezettségeket a hulladékgazdálkodási célok érvényre juttatása érdekében.
The post A Munka Törvénykönyve magyarázata appeared first on Jogadó Blog.