A külfejtéses bányászati tevékenység egyik jellegzetessége, hogy az jellemzően külterületen, termőföld igénybevételével valósul meg, akkora területi igénybevétellel, amely szinte minden esetben szükségessé teszi talajvédelmi terv készítését.

Ugyancsak a külfejtéses bányászati tevékenység egyik sajátossága az is, hogy jellemzően a lefedést és kitermelést megelőzően nyilvántartott eredeti művelési ágak nem kerülnek helyreállításra, sőt számos esetben olyan (természetközeli) végállapot alakul ki, amely gyakorlatilag nem teszi lehetővé a jogszabályok, illetve a hatóság rendelkezései szerint fő szabály szerint mentendő humusz teljes mennyiségét.

Ha a mentésre érdemes humuszos termőréteg teljes mennyisége nem kerül felhasználásra a beruházás helyszínén a tájrendezés keretében, úgy a nem mentett mennyiség után talajvédelmi járulékot fizetési kötelezettség keletkezik.

Ehhez kapcsolódóan szigorú nyilvántartási, bejelentési kötelezettség is előírásra került, a szabályok megsértése esetén pedig az igénybevevőnek gazdaságilag és egyébként is jelentős hátrányos jogkövetkezményekkel kell számolnia.

Ugyanakkor a tervezés során a bányavállalkozó az, aki egyoldalú döntése alapján úgy jogosult összeállítani egyrészt a műszaki üzemi tervét, másrészt az azt megalapozó dokumentáció részeként a humuszmentési tervet is, hogy abban ésszerű keretek között saját maga tudja befolyásolni ennek a fizetési kötelezettségnek az esedékességét.

Ha a műszaki üzemi tervet megalapozó humuszmentési tervben eleve az kerül meghatározásra, hogy a lefedett és ideiglenesen deponált humusz egy része vagy egésze nem kerül felhasználásra - a bánya adottságainál fogva - a bányabezárás során esedékes tájrendezés során, úgy a talajvédelmi szakhatóság erre a megállapításra alapozva értelemszerűen a más célú hasznosítás engedélyezésével párhuzamosan azonnali esedékességgel fogja előírni a nem mentett humusz mennyisége után a talajvédelmi járulék fizetési kötelezettséget a bányavállalkozó terhére.

A lefedést követően azonban egyáltalán nem biztos, hogy azonnal sor kerül a humusz máshol történő felhasználására, adott esetben értékesítésére.

A humuszmentési terv készítésére irányadó jogszabály ugyanakkor nem tartalmaz olyan kötelező érvényű rendelkezést, mely szerint az igénybevevő előre köteles lenne azt meghatározni, hogy mihez kezd a humusszal.

Ennek megfelelően, amennyiben a humusz tárolására megfelelő terület áll rendelkezésre, úgy a bányavállalkozó a humuszmentési terv keretében akár azt is előirányozhatja, hogy elsődlegesen tájrendezésre kívánja felhasználni a humusz teljes mennyiségét, majd a humusz máshol történő felhasználásának, vagy akár értékesítésének ütemében jogszerűen eljárva hozhatja ezt a hatóság tudomására.

Ennek az egyszerű technikának az igénybe vételével a talajvédelmi járulék fizetési kötelezettség esedékessége a humusz máshol történő felhasználásának, vagy értékesítésének tényleges ütemében kerülhet meghatározásra, amely kiegyensúlyozottabb gazdálkodást tehet lehetővé a bányavállalkozó számára.