Haladék: módosul a kötelező elektronikus közbeszerzésre való áttérés menetrendje! – Dr. Nagy-Fribiczer Gabriella

Haladék: módosul a kötelező elektronikus közbeszerzésre való áttérés menetrendje! – Dr. Nagy-Fribiczer Gabriella

December 01, 2017

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 40. §-a értelmében:

"A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével kell lebonyolítani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti elektronikus közbeszerzési alkalmazás létrehozataláról, működéséről, valamint igénybe vételének feltételeiről külön jogszabály rendelkezik."

A hivatkozott rendelkezés - amint az közbeszerzési körökben közismert - 2018. január 1-jén lépett volna hatályba, amely azt jelentette volna, hogy ezen időponttól a közbeszerzési eljárásokat - értékhatártól függetlenül - csak teljes egészében elektronikusan lehetett volna bonyolítani, illetőleg ajánlattevői szempontból a közbeszerzési eljárásokban csak elektronikusan lehetett volna ajánlatot benyújtani.

Az előírás hatálybalépésének időpontját egy frissen elfogadott képviselőimódosító javaslat alapján elhalasztotta a Parlament: ennek értelmében az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) alkalmazása csak 2018. április 15-étől válik kötelezővé. (A 2018. november 28-án megszavazott törvényjavaslat az Országgyűlés honlapján szereplő információk szerint - a jelen blog bejegyzés megírásának időpontjában - az Országgyűlés elnökének aláírására vár.)

A törvénymódosítási javaslat indokolása szerint (kiemelések a Szerzőtől): "Tekintettel arra, hogy a magyarországi közbeszerzési eljárásokban elsősorban a papír alapú kommunikáció érvényesül, az elektronikus folyamatokra való felkészülés rendkívüli fontossággal bír.

A közbeszerzési eljárásokban érintett szereplők - így különösen az ajánlattevők, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) - oldaláról felmerült igényként az e-közbeszerzés kötelező bevezetésének elhalasztása és ezzel együtt az EKR önkéntes alkalmazási időszakának meghosszabbítása, a rendszer jobb megismerhetősége, az elektronikus kommunikációra való áttérés megkönnyítése érdekében. Jelen törvényjavaslat benyújtására ezen visszajelzések és az MKIK javaslatai alapján került sor."

Előzőek nem jelentik azonban azt, hogy 2018. április 15-e előtt ne lehetne elektronikusan közbeszerezni:

  • az EKR 2017. december 31-éig teszt-jelleggel használható a közbeszerzési eljárásokban elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. (X. 4.) Korm. rendelet III/A. Fejezetének (A közbeszerzési eljárás során a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer használatának átmeneti különös szabályai) 2017. november 15-étől hatályos előírásai szerint; a teszt-jelleg azt jelenti, hogy az eljárások ez időszakban párhuzamosan bonyolíthatók elektronikusan és papíralapon: azaz az ajánlatkérő jogosult előírni az EKR rendszer és a papíralapú eljárás párhuzamos alkalmazását, azzal, hogy köteles elfogadni a csak az EKR rendszer útján történő nyilatkozattételt is; ez esetben, ha az elektronikus úton megküldött és a papíralapon benyújtott, illetve megküldött dokumentum között ellentmondás áll fenn, a papíralapú dokumentumok tartalma irányadó;
  • 2018. január 1-jétől pedig már "élesben", de csak önkéntes jelleggel lesz alkalmazandó az EKR; az ennek részletszabályait tartalmazó Korm. rendelet kihirdetése ezidáig még nem történt meg.

Amint az a törvényjavaslat indokolásában is szerepelt: kétségtelenül fontos fegyvertény az EKR elkészülte, de rendkívül fontos az is, hogy a "betanulási" nehézségek - az ajánlatkérői és ajánlattevői oldalán egyaránt - ne bénítsák le a rendszert, azaz a közbeszerzések kiírásának és lebonyolításának folyamatossága az átállás időszakában is biztosítható legyen. Ehhez mindenképpen hozzájárul, ha a közbeszerzési piac szereplői még egy ideig tesztelhetik, próbálgathatják a rendszert, és csak ezt követően lesznek rászorítva annak kötelező alkalmazására. Figyelemmel pedig arra, hogy a közbeszerzési irányelvek által a kötelező elektronikus közbeszerzés bevezetésére előírt határidő csak 2018. október 18-án jár le, a hosszabbításnak az uniós szabályozásnak való megfelelés szempontjából sem volt akadálya.