A bánya veszélyes üzemnek, a bányászati tevékenység fokozott veszéllyel járó tevékenységnek minősül. Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. A felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység – azaz a bányászati tevékenység – körén kívül esik.

A bányászati tevékenységgel okozott károk (bányakár) megtérítésének szabályait a Bt. rögzíti. Bányakárnak minősülnek a bányászati tevékenységgel idegen ingatlanban, épületben, az ingatlan más alkotórészében és tartozékában okozott, továbbá a vízelvonás folytán keletkezett károk, beleértve a károk megelőzésére, csökkentésére és elhárítására fordított kiadásokat is. Így pl. bányakárnak minősül, ha a bányászati tevékenység folytán az ingatlanon taposási kár keletkezik, lábon álló termés megsemmisül (zöldkár). A bányakár ellentételezésére a bányavállalkozó kártalanítást fizet.

Szolgalmi jog vagy kisajátítás alapján elhelyezett bányászati létesítmény által az ingatlan rendeltetésszerű használatában keletkezett hátrány azonban nem bányakár. A rendeltetésszerű használat akadályozásáért vagy egyéb hátrányért a bányavállalkozó szintén kártalanítás fizetésére köteles, melynek összege a szolgalom alapításakor, illetőleg a kisajátítási eljárás során kerül megállapításra.

Ahogy a fentiekből is kiderül, a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytán a bányavállalkozó gyakran szembesül kártalanítás fizetési kötelezettséggel. De miért is említ a bányatörvény kártalanítást, és miért nem kártérítést?  

A bányatörvény a bányavállalkozó jogszabályban előírt engedélyek birtokában, jogszerűen folytatott tevékenységére vonatkozó kárfelelősséget szabályozza. A jogszerűen folytatott tevékenységgel okozott kár megtérítése kártalanítás fizetésével történik, míg a kártérítés a jogellenesen okozott károk megtérítésére szolgál. Ha a bányavállalkozó a tevékenységét engedély nélkül folytatná (pl. az engedélyezettnél nagyobb mértékben bányássza ki az ingatlant), akkor kártérítés fizetésére lenne köteles.

Szerencsére, inkább a kártalanítás fizetése a gyakoribb, amely kapcsán viszont gyakran merül fel a kérdés, hogy hogyan kezelje azt a bányavállalkozó ÁFA szempontjából?

Az ÁFA törvény tárgyi hatályának egyik eseteként határozza meg a belföldön, ellenérték fejében teljesített termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást. A törvény a kártérítést kiveszi az ellenérték fogalmából, tehát a kártérítés nem ÁFA köteles.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kártalanítás mindig ÁFA fizetési kötelezettség alá esne. Kártalanítás esetében mindig az ellenérték fogalmi elemeinek (vagyoni előny-e, van-e okozati összefüggés az ügylet és az ellentételezés között) vizsgálatával tudjuk meghatározni, hogy a kifizetésre kerülő pénzösszeget terheli-e ÁFA fizetési kötelezettség.  

Ha például a bányavállalkozó azért fizet kártalanítást, mert a bányászati tevékenység miatt megrepedt a közelben álló épület fala, úgy a kártalanítás nem ÁFA köteles, hiszen nincs okozati összefüggés az „ügylet” és a pénzösszeg között (lényegében nincs megrendelés).

Ellenben, ha bányászati tevékenység folytatása céljából Bt. szerinti üzemeltetési szolgalmi jog alapítására, vagy kisajátításra kerül a sor, úgy a kötelezett félnek kifizetésre kerülő kártalanítás ÁFA-köteles lesz, hiszen a kötelezett fél megállapodás vagy jogszabály alapján tűrésre, vagy állapot elviselésére – mintegy szolgáltatást nyújtva - kötelezett, és ennek ellenértékeként kapja a pénzösszeget.