Bírálat – egy sima, egy fordított – Dr. Szigeti-Szabó Andrea LL.M.

Bírálat – egy sima, egy fordított – Dr. Szigeti-Szabó Andrea LL.M.

January 12, 2023

Nyílt közbeszerzési eljárásban, valamint keretmegállapodás alapján történő versenyújranyitás során az eljárás gyorsításának hatékony és sokat alkalmazott eszköze a fordított bírálat lehetőségének alkalmazása, amely különösen, nagyszámú ajánlat benyújtása esetén jelent jelentős idő- és munkamegtakarítást az ajánlatkérő számára. A Kbt. 81. § (5) és 105. § (6) bekezdése alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban rendelkezhet úgy, hogy az értékelés nem csak a tételes igazolások benyújtására való felhívást előzi meg, hanem az előzetes megfelelést célzó dokumentumok vizsgálatát is, így az ajánlatkérő bírálati cselekményei (ideértve az aránytalanul alacsony árra vagy egyéb aránytalan vállalások vizsgálatára vonatkozó ellenőrzést is) ténylegesen csak a potenciális nyertesekre (azaz a legkedvezőbb vagy meghatározott számú legkedvezőbb ajánlatra) korlátozódnak. A bírálat alóli részleges mentesülés (hiszen egyes ajánlattevők ajánlata nem kerül elbírálásra) által jelentősen lerövidülhet az eljárás időtartama.

Ugyan az ajánlatkérők egyik elsődleges célja, hogy szükségtelen időveszteség nélkül folytassák le eljárásaikat, a fordított bírálat során, az ajánlatban tett megajánlások megalapozottságának vizsgálata és ez alapján a helytálló, külön közbenső döntést nem igénylő értékelési sorrend felállítása – különösen a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontok alkalmazása esetén – mégsem alapulhat egy gyors szemrevételezésen, önmagában a felolvasólapi adatokon. A feltétlenül szükséges bírálati jellegű cselekményeket a megajánlások megfelelőségnek ellenőrzése során is alkalmaznia kell az ajánlatkérőnek.

Így különösen az alábbi cselekményeket kell elvégeznie az ajánlatkérőnek:

  • amennyiben az adott eljárásban relevanciával bír, akkor az ajánlatkérőnek vizsgálnia kell, hogy az ajánlattevők az ajánlati biztosítékot az ajánlati kötöttség beálltáig szabályszerűen rendelkezésre bocsátották-e;

 

  • az ajánlatkérőnek vizsgálnia kell, hogy az ajánlatban előfordul-e számítási hiba és amennyiben igen, úgy ajánlatkérőnek fel kell szólítania az ajánlattevőket a hiba javítására;

 

  • vizsgálandó továbbá, hogy az értékelési szempontokra tett vállalások megfelelően alátámasztásra kerültek-e és valamennyi kért alátámasztó dokumentum benyújtásra került-e. A vizsgálat keretében szükséges például az értékelési részszempont kapcsán bemutatásra került szakember szakmai önéletrajzának ellenőrzése és a felolvasólappal történő összevetése. A hátrányos helyzetű munkavállalók teljesítésbe történő bevonása kapcsán az ajánlatkérőnek szintén már az értékelési szakaszban ellenőriznie kell a felolvasólapon megajánlott értékeket és az azokat alátámasztó dokumentumokat, hiszen ezek nélkül nem tudja ajánlatkérő az értékelést megalapozottan elvégezni és az értékelési sorrendet felállítani.
    A fentiek vizsgálata biztosítja azt, hogy az értékelési szempontokra tett vállalások pontszáma megfelelően kerüljön kiszámításra.

Amennyiben a számítási hiba kijavítását nem, vagy nem megfelelően, illetve határidőn túl teljesíti az ajánlattevő, valamint, ha az értékelési szempontokat érintő hiánypótlás a Kbt. 71. § (8) bekezdésébe ütközik,  akkor az érintett ajánlat érvénytelen. Abban az esetben, ha a Kbt. 71. § (9) bekezdés a) pont szerint ellentmondás van a felolvasólap és a szakmai önéletrajz között, és hiánypótlás vagy felvilágosítás során sem sikerül az ajánlattevőnek a felolvasólapon tett adatot alátámasztania, akkor az ajánlatot érvénytelenné kell nyilvánítani. Ezek az érvénytelenné nyilvánítások még az értékelési – és nem a bírálati – szakaszban történnek, tehát ajánlatkérőnek az így érvénytelenné nyilvánított ajánlatot már nem kell figyelembe vennie az értékelési sorrend megállapításánál.

A fordított bírálat tehát bár hatékony eszköze a közbeszerzési eljárás meggyorsításának, de alkalmazása mégsem eredményezheti a megalapozott értékelési sorrend felállításához elengedhetetlenül szükséges bírálati jellegű cselekmények felszínes elvégzését vagy éppen mellőzését.