Ez már nem játék! – Szankciók a szabálytalansági eljárásban – Dr. Szigeti-Szabó Andrea LL.M.
Ez már nem játék! – Szankciók a szabálytalansági eljárásban – Dr. Szigeti-Szabó Andrea LL.M.
Ahogy arról a www.palyazat.gov.hu oldalon közétett több ezer szabálytalansági döntéssel kapcsolatos adat is tanúskodik, a jogrend rendkívül szigorúan szankcionálja a támogatások kedvezményezettjeinek az Európai Unió vagy Magyarország költségvetését sértő tevékenységét. A jogkövetkezmények alkalmazására vagy szabálytalansági eljárás keretében kerül sor, vagy – a jogszabályban meghatározott esetekben (pl. felszámolási eljárás, kedvezményezetti elismerés stb.) – a szabálytalansági eljárás mellőzése mellett kerül rá sor.
A szabálytalansági eljárást az irányító hatóság folytatja le. Az irányító hatóság az eljárás során köteles törekedni arra, hogy a szabálytalansággal érintett projekt célja megvalósuljon és lehetőség szerint a cél indokolatlanul ne sérüljön. A cél indokolatlan sérelmének elkerülésére vonatkozó követelményt a 2014-2020 programozási időszakra vonatkozó 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet még igen, a 2021-2027 programozási időszakra vonatkozó 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet azonban már nem tartalmazza.
A szabálytalansági eljárás kétféle kimenetellel zárulhat le:
a) szabálytalanság megtörténtét megállapító és jogkövetkezményt, vagy egyéb intézkedést (pl. feljelentés, szerződésmódosítás keretében költségvetés módosítása) elrendelő döntéssel, vagy
b) annak megállapításával, hogy nem történt szabálytalanság, és - ha a jogsértő helyzet megszüntetése érekében szükséges – támogatási jogviszonyt érintő intézkedést elrendelő döntéssel.
A szabálytalansági eljárások többségében sajnálatos módon az előbbi, kedvezőtlenebb kimenetelre kerül sor.
Szabálytalanság megállapítása esetén az irányító hatóság a következő jogkövetkezményeket alkalmazhatja:
a) a projekt elszámolható költségeinek és a támogatásnak az arányos csökkentése, valamint a jogosulatlanul igénybe vett támogatás visszafizetésére kötelezés,
b) a támogatási szerződéstől történő elállás,
c) javaslattétel a miniszter számára a támogatások igénybevételéből történő kizárásra, határozott időre, de legfeljebb öt évre, vagy
d) uniós jogi aktusban meghatározott egyéb jogkövetkezmény.
A jogkövetkezményt úgy kell megállapítani, hogy az igazodjék a szabálytalanság súlyához, a szabálytalansággal arányos legyen.
A 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet szerint a pénzügyi korrekcióval járó jogkövetkezményt minden esetben egyedileg, az egyes ügyiratok alapján kell megállapítani, és a korrekció összegének meg kell egyezni a nemzeti költségvetésre, illetve az ESB-alapokra tévesen terhelt költségek összegével. Ha a pénzügyi korrekció mértékét a fentiek szerint nem lehet egyedi módon számszerűsíteni, vagy aránytalan lenne a szabálytalansággal érintett kiadás egészének visszavonása, illetve az félrevezető eredményt adna, átalánykorrekciót kell alkalmazni. Az átalánykorrekció mértékét a szabálytalanság súlya és pénzügyi következménye alapján kell meghatározni.
Az elállási jog gyakorlására jellemzően az általános szerződési feltételekben rögzített esetekben kerülhet sor.
A kizárás jogkövetkezménye akkor alkalmazható, ha a kedvezményezett a szabálytalanságot szándékosan vagy ismételten valósítja meg. Ismételten valósítja meg a kizárás alapjául szolgáló cselekményt a kedvezményezett, ha ugyanazon tényállással kapcsolatos szabálytalanságot öt éven belül legalább két alkalommal követi el.
A szabálytalansági eljárás megindítását követően a fent ismertetett jogkövetkezmények alkalmazásának elkerülésre érdekében a kedvezményezettnek csak szűk körű eszköztár áll a rendelkezésére, ezért a kedvezményezetti észrevételek megtétele és az előadottak dokumentumokkal való alátámasztása során rendkívüli körültekintéssel javasolt eljárni.