A továbbtanuló nagykorú gyermek a tartás szempontjából egyfajta köztes állapotban van. A törvény a kiskorúak tartásra való rászorultságát vélelmezi, amely vélelem a gyermek nagykorúságának betöltése után legfeljebb a gyermek 20. életévének betöltéséig fennáll, amennyiben a gyermek középiskolai tanulmányokat folytat.
Ezen 20. életév előtt tehát a gyermek a kiskorúakra vonatkozó tartási szabályok alapján is jogosult tartásra. Ezen esetkört leszámítva a továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek is jogosult a tartásra, ha szükséges tanulmányai indokolt időn belüli folytatása érdekében arra rászorul.
A törvény a korábbi szabályozáshoz képest új rendelkezést tartalmaz annak a követelménynek a rögzítésével, hogy a gyermeknek a szülőt a továbbtanulási szándékáról késedelem nélkül tájékoztatnia kell. A nagykorú gyermektől ugyanis elvárható, hogy elősegítse a szülő tartási kötelezettségre való felkészülését. A szülő megfelelő tájékoztatásának elmaradása nem jogvesztő, azaz ipso iure nem fosztja meg a tartásra való jogától, de esetleg értékelést nyerhet a gyermek érdemtelenségének vizsgálata körében.
Megjelent a friss ECOVIS HUNGARY LEGAL HÍRLEVÉL
Benne kiemelt témánk: Hogy kaphatunk támogatást a csökkentett munkaidőhöz?
További aktuális híreket olvashat előadásainkról és a legújabb cikkeket Bányajog és Közbesz blogjainkból.
Szükséges tanulmánynak minősül az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése. Nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az a megszakítás, amely a tartásra jogosult nagykorúnak nem róható fel.
A tanulmányok körét illetően annak van jelentősége, hogy a továbbtanuló gyermek hogyan szerez olyan képesítést, amely önálló életpályájának megkezdését lehetővé teszi. Ilyen lehet a például a szakmunkásképző után az érettségi vizsga letételével járó szakközépiskolai tanulmányok folyamatos végzése is. A tartásdíjra való jogosultság szempontjából szükséges tanulmánynak minősül a második szakma megszerzése, ha a nagykorú gyermeknek rajta kívülálló okból nincs módja arra, hogy eredeti szakmájában elhelyezkedjék, vagy, ha az első szakma gyakorlása egészségügyi szempontból veszéllyel jár.
A tanulmányok végzésének folyamatosnak kell lennie, ugyanakkor megfelelően kell azt is értékelni, hogy miért szakadt meg a folyamatosság. Nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az a megszakítás, amely a jogosultnak fel nem róható. Jelentősége van annak, hogy milyen okból került sor a tanulmányok megszakítására, illetve milyen hosszú ideig szüneteltek a gyermek tanulmányai. Az egészségügyi okból történő, rövidebb ideig tartó megszakítás nyilván kevésbé értékelhető a továbbtanuló nagykorú terhére. A többszörös iskolaváltoztatás, évismétlés a tanulmányok folyamatosságát például megszakítja, így ilyen esetben a nagykorú gyermek tartásdíjra nem jogosult.
MUNKAVISZONY JÁRVÁNYÜGYI VÉSZHELYZET IDEJÉN
[Márc. 11-ei, Márc. 18-ai, Márc. 28-ai, Ápr. 10-ei Kormány rendeletek]
Videókonferencia (Videó hossza: 140 perc)
Előadó: Dr. Horváth István
Ügyvédek: 2 kreditpont!
Ár: 18.900 Ft helyett 14.900 Ft
Részletek, jelentkezés >
A gyermeknek továbbá ezen tanulmányokat észszerű időn belül folytatnia kell. A törvény tehát egyértelművé teszi, hogy nem egyszerűen az ún. szükséges tanulmányok folytatása a tartás feltétele, hanem az is, hogy ezeknek a tanulmányoknak a folytatására indokolt, azaz észszerű, észszerűen elvárható időn belül kerüljön sor. Annak van jelentősége, hogy a középfokú tanulmányok befejezését követően mikor kezdi meg a gyermek a további tanulmányait. Ha erre csak hosszabb idő eltelte után kerül sor, a tartásra való jogosultság kérdésében való döntésnél jelentősége van annak, hogy ezt mi indokolja.
A szülő nem köteles nagykorú, továbbtanuló gyermekét eltartani, ha (i) a gyermek a tartásra érdemtelen; (ii) a gyermek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget; vagy (iii) ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné. (iv) A nagykorú gyermek érdemtelen a tartásra akkor is, ha a tartásra kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot.
A fenti esetkörök közül az érdemtelenséget lehet kiemelni, amely megvalósulhat akkor is, ha a szülővel a gyermek durva hangnemben beszél és több esetben tettlegesen is fellép vele szemben, kórházban a beteg szülőt nem látogatja, betegsége felől nem érdeklődik, évek óta nem tartja vele a kapcsolatot.
A tartásdíj mértékének meghatározásánál a továbbtanuló gyermek indokolt szükségleteit, saját jövedelmét, vagyoni helyzetét, a tanulmányai folytatásához jogszabály által biztosított kedvezményeket, támogatásokat és a szülők teherbíró képességét kell figyelembe venni.
Főszabály szerint a gyermek 25. életévéig jogosult tartásra. A szülő a huszonötödik életévét betöltött, továbbtanuló gyermekének tartására csak rendkívül indokolt esetben kötelezhető.
Amennyiben családjoggal kapcsolatos kérdése van, és hatékony megoldására van szüksége, keresse bizalommal az Ecovis Hungary Legal jogi szakértőit!
The post MUNKAVISZONY JÁRVÁNYÜGYI VÉSZHELYZET IDEJÉN appeared first on Jogadó Blog.