IFRS 16 bevezetése

Az IASB által 2016. januárjában kiadott új lízing standard 2019. január 1-jén lép hatályba, felváltva ezzel a jelenleg hatályban lévő IAS 17 – Lízingek standardot és annak értelmezéseit. Az új lízing standard megalkotásának egyik fő célja a pénzügyi kimutatások átláthatóságának és összehasonlíthatóságának növelése volt.

Az IFRS 16 – Lízingek hatálya alatt a lízingbevevő oldalán nem különböztetünk meg operatív és pénzügyi lízinget. Ennek értelmében, ha a lízingbevevő egy ügyletet lízingnek minősít, akkor a lízing kezdetének időpontjában fel kell vennie a könyveibe a lízingtárgy használati jogát az eszközei közé, valamint ezzel párhuzamosan forrás oldalon ki kell mutatnia a lízingkötelezettséget. A standard értelmében a szerződés abban az esetben fog lízingszerződésnek minősülni, ha a szerződés szerint a lízingbevevő jogot szerez az azonosított eszköz irányítása felett meghatározott időtartamra (azzal a kivétellel, miszerint a standard a rövid lejáratú lízingek és a kisértékű eszközök lízingje esetében mentességet ad a lízingekre vonatkozó elszámolás alól). A lízingügylet abban az esetben minősül rövid lejáratú lízingnek, ha futamideje nem haladja meg a 12 hónapot és nem tartalmaz vételi opciót.

Az így megjelenő eszköz lesz a „right-of use asset” (ROU), vagyis az úgynevezett „használatijog-eszköz”. (IFRS16.22) Az IAS 17 standardhoz képest nagy változás tehát, hogy az IFRS 16 standard hatálya alatt a lízingbevevő könyveiben az eszközök között mindenképpen ki lesz mutatva a ROU eszköz az IAS 17 standard előírásaival ellentétben, ahol csak a pénzügyi lízing ügylet esetében kerül kimutatásra az eszköz a könyvekben lízingbevevői oldalon.

Az IFRS 16 gyakorlati implementációja során a válllakozások több kérdéssel is szembesültek. Kérdésként merülhet fel például az értékcsökkenés meghatározása:, mivel lízing esetén a könyvekbe lízingbevevői oldalon egy használati jogot megtestesítő értékcsökkenő eszközt kell felvenni, kérdéses, hogy az értékcsökkenés meghatározásakor az eszközt immateriális eszközként, vagy tárgyi eszközként kezeljük. Annak eldöntése érdekében, hogy az értékcsökkenés meghatározásakor a használatijog-eszközt használati jognak (immateriális eszköznek) kellene-e tekinteni, vagy a mögöttes eszköz alapján szükséges-e megítélni, segítségünkre lehet, hogy megvizsgáljuk, hogy a nemzetközi standardok milyen kifejezést használnak az immateriális javak, valamint a tárgyi eszközök esetében azok leírására. Míg a magyar számviteli törvény nem tesz különbséget az amortizáció és értékcsökkenés kifejezések között, a nemzetközi beszámolási standardok rendszere viszont – ellentétben a magyar szabályozással – nem használja a két kifejezést egymás szinonimájaként. Figyelembe véve, hogy az IAS 38 – Immateriális javak standard az amortizáció („amortisation”) kifejezést, míg az IAS 16 - Ingatlanok, gépek és berendezések standard az értékcsökkenést („depreciation”) használja, kérdéses lehet, hogy az IFRS 16 – Lízingek standardban megjelenő használatijog-eszköz tárgyi eszköznek, vagy immateriális jognak tekinthető-e, hiszen az új lízing standard alapvetően az értékcsökkenés („depreciation”) szót használja, egy kivétellel, ahol az amortizáció szóval él. Ezzel ellentében viszont az IFRS 16 standard a használatijog-eszközt az alábbiaknak megfelelően definiálja:„A lízingbevevőnek a mögöttes eszköz lízingfutamidő alatti használatára vonatkozó jogát megtestesítő eszköz.” Azaz nem lehete teljesen egyérteműen egyik megítélés helyességét sem levezetni.

Az értékcsökkenés meghatározásakor további érdekes kérdést vethet fel a lízing futamidejének meghatározása. A standard szerint a lízing futamideje a lízing fel nem mondható időszaka, korrigálva a lízinghosszabbítási és lízingmegszüntetési opciókkal. (IFRS16.18)

A lízing fel nem mondható időszakának meghatározásakor azt az időtartamot kell megállapítani, amely alatt a szerződés kikényszeríthető. A lízing nem lesz kikényszeríthető többé, ha mindkét félnek (a lízingbeadónak és a lízingbevevőnek is) joga van a lízinget a másik fél engedélye nélkül megszüntetni (IFRS16.B34). A lízinghosszabbítási időszakkal abban az esetben módosítható a fel nem mondható időszak, amennyiben a lízingbevevő biztos abban, hogy lehívja ezt az opciót – vagyis észszerűen értékelve az adott helyzetet, valamint figyelembe véve minden olyan külső tényezőt is, gazdasági ösztönzőt, amely befolyással lehet döntésükre, a lízingbeadó és a lízingbevevő meghosszabbítják a szerződést (IFRS16.18-19) Ilyen eset lehet, ha például a felek 20 éves bérleti szerződést kötnek, amelyben szerepel, hogy a szerződés 10 évvel meghosszabbítható és tekintettel olyan külső tényezőkre és gazdasági ösztönzőkre, amelyek arra engednek következtetni, hogy lízingbevevő a 20 éves időtartamot követően élni fog a lízinghosszabbítási lehetőségével, a lízing futamidejét 30 évben szükséges meghatározni.

A lízingmegszüntetési opciók mérlegelésekor szintén figyelembe kell venni az előbb említett tényezőket és ösztönzőket annak megállapításához, hogy a lízingbevevő észszerűen le fogja-e hívni az opciót. Ilyen tényező lehet például, ha észszerűen arra lehet következtetni, hogy a vállalkozás olyan ütemben fog növekedni, hogy 10 év múlva „kinövi” a bérelt üzlethelyiséget és nagyobba kell költöznie, így amennyiben a szerződés tartalmaz tegyük fel egy lízingmegszüntetési opciót 10 év letelte után, a lízingbevevő valószínűsíthetően élni fog ezen jogával.

További átgondolandó kérdések merülhetnek fel a le nem vonható általános forgalmi adó kapcsán. Míg az IAS17 standard hatálya alatt a vissza nem térítendő adók a lízingkötelezettség részét képezték, addig az új lízingstandard alapján nem adható egyértelműen biztos válasz arra a kérdésre, hogy a nem levonható (vagy csak arányosítással levonható) általános forgalmi adó a lízingkötelezettség számítása során figyelembe vehető-e. Ennek eldöntése továbbá a ROU eszköz bekerülési értékét is befolyásolja, mivel a standard alapján a kezdeti megjelenítéskor a lízingbevevőnek a használati jogot bekerülési értéken kell felvennie az eszközei közé, ez az érték pedig a lízingkötelezettség kezdeti értéke, növelve a lízing futamidejének kezdete előtt fizetett díjakkal, a közvetlen költségekkel, a helyreállítás, leszerelés, eltávolítás becsült költségeivel, valamint csökkentve az esetleges ösztönzőkkel. A lízingkötelezettség kezdeti (megjelenítéskori) értékét a lízing kezdőnapjáig ki nem fizetett lízingdíjak jelenértékén kell értékelni. A jelenérték kiszámításához a lízingdíjakat az implicit kamatlábbal (az implicit kamatláb az a kamatláb, amellyel a lízingdíjakat és a nem garantált maradványérték összegét diszkontálva a mögöttes eszköz valós értékének és a lízingbeadónál felmerült közvetlen költségeknek az összegét kapjuk) kell diszkontálni, amennyiben az könnyen meghatározható, egyéb esetben a járulékos (inkrementális) kamatlábat [a járulékos (inkrementális) kamatláb egyfajta hitelkamatláb, azt a kamatlábat értjük alatta, amely akkor merülne fel, ha a lízingbevevő hitelfelvétellel szerezné meg az eszközt ceteris paribus (hasonló körülményeket feltételezve)] kell használni.

Láthatjuk tehát, hogy a kezdeti lízingkötelezettség meghatározása befolyással van a ROU eszköz bekerülési értékére is, így nem elhanyagolható kérdés annak eldöntése, hogy a nem levonható  általános forgalmi adó részét képezze-e a lízingkötelezettségnek vagy sem.