Figyelem! Módosultak a cserét pótló vétel szabályai

A lakásvásárlók körében bizonyára jól ismert a cserét pótló vétel, illetve az ahhoz kapcsolódó illetékkedvezmény szabálya. Az illetékkedvezmény lényege, hogy egy magánszemély vevő esetében amennyiben egy másik lakástulajdonát meghatározott időkereten belül az adásvételt megelőzően értékesítette vagy pedig a jövőben értékesíti, akkor a vételhez kapcsolódó visszterhes vagyonszerzési illeték mértéke csökkenthető.
Amennyiben a vevő olcsóbban vásárolt, mint amennyiért a másik lakását eladta, akkor az ügylet illetékmentes, ha pedig drágábban vásárolt, mint eladott, akkor is csak a vásárolt és az eladott ingatlanok vételárának különbözete után kell a 4%-os illetéket megfizetni.
A korábbi szabályozás szerint, ha egy magánszemély az új lakás megvásárlása előtt három éven belül vagy azt követően egy éven belül eladja meglévő lakástulajdonát, akkor a fizetendő illeték mértéke a megvásárolt és eladott ingatlanok forgalmi értéke közötti különbség után kerül megállapításra.

Az illetéktörvény 2026. január 1-jén hatályba lépett módosításával a fenti szabály még kedvezőbb lett, ugyanis az illetékkedvezmény a korábbi három évet öt évre módosította az adásvételt megelőző eladás tekintetében. Vagyis amennyiben az új lakás megvásárlását megelőző öt éven belül adta el a vevő a másik lakástulajdonát, az új szabályok értelmében a kedvezmény akkor is érvényesíthető.
A fentieken túl módosult a cserét pótló vétel illetékkedvezménye a lakásvásárláshoz időben legközelebb eső lakáseladásra történő utalás eltörlésével, annak érdekében, hogy több lakás eladása esetén a vagyonszerző a számára legkedvezőbb illetékalapot érhesse el. Korábban a szabályozás szigorúbb volt, hiszen több lakásingatlan értékesítése esetén kizárólag a szerzést közvetlenül megelőző vagy közvetlenül követő eladást lehetett figyelembe venni a cserét pótló illetékkedvezmény alkalmazása során. Elmondható tehát, hogy január 1-jétől a vevők számára kedvező rendelkezések léptek életbe, könnyítve ezzel a jövőben megvalósuló tranzakciók költségterheit.

Pénzmosás elleni törvény TUDÁSTÁR
Minden, amit a Pénzmosás elleni törvényről tudnia kell
ÚJ KÉZIKÖNYV!!!
Szerzők: Dr. Crespo Zsuzsanna, Osváth Judit
Formátum, terjedelem: A/4-es formátum, 150 oldal
Megjelenés: 2025. november 1.
Kedvezményes ár 2025. december 31-ig:
22.900 Ft + áfa helyett 19.900 Ft + áfa

Megrendelés ITT>>

Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a cserét pótló vételhez kapcsolódó illetékkedvezmény továbbra is csak magánszemélyek által és kizárólag lakóingatlanok tárgyában megkötött adásvételekhez kapcsolódik, tehát például garázs vagy üzlethelyiség tárgyában megkötött adásvételek során nem lehet alkalmazni, ahogy céges vásárlás esetén sem.
The post Vezinfó hirdetés appeared first on Jogadó Blog.