Kölcsönletét visszajár

Mindenki legyen óvatos a véleményalkotással, ha megbízható és mértékadó szakmai források hiányában kénytelen egy szakmailag mindazonáltal kiemelkedő jelentőségű kérdést megítélni.  Mert, hogy az ügyvédi letét és letétkezelés kérdése ilyen kiemelkedő jelentőségű kérdés, abban talán nincs vita az ügyvédi közéletben.

A mértékadó sajtó mérsékelt érdeklődése mellett hirdetett jogerős felmentő ítéletet június végén az egyik vidéki törvényszék abban az ügyben, amelyben a sűrű bulvár megjelenései okán addig is országosan ismert kolléga ügyében mondta ki, hogy – az Index 2016. június 29-én megjelent tudósítását idézve – „nem ügyfél-ügyvéd közötti jogviszonyról volt szó, mivel a letéti megbízás színlelt volt. Így – a valójában kölcsönt jelentő színlelt letéti megbízással – a vádlott nem szegte meg az ügyvédi törvény rendelkezéseit és a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában a letétkezeléssel kapcsolatos előírásokat”.  

Bízzunk benne, hogy az újságíró az ítélethirdetés gyorsjegyzetelése során félreértett valamit. Ez ugyanis az egyetlen esélyünk arra, hogy ne kelljen forradalmian átértékelnünk az ügyvédi letét intézményével kapcsolatos eddigi nézeteinket és szabályainkat. Tekintsünk most el a konkrét ügy előzményeitől és utózmányaitól (olvasom ugyanis a HVG.HU-n, hogy a kolléga az ítéleten fellelkesedve immáron százmilliós kártérítési követelést fontolgat), értékelje azokat ki-ki belátása és vérmérséklete szerint, és koncentráljunk csak a „színlelt letét” kérdésére. 

Az ügyvédi letéti megbízásra irányuló szerződés is csak egy magánjogi szerződés, amelyet – hasonlóan más magánjogi szerződésekhez – meg lehet kötni színlelve, vagyis oly módon, hogy a szerződésben részt vevő felek közös akarata valójában nem a letéti, hanem valamilyen más jogviszony, jelen esetben kölcsön létrehozására, illetve utóbbinak elrejtésére irányul. Hogy fennállt-e ez a közös akarat azt a bíróság természetesen vizsgálhatja, arra nézve bizonyítást folytathat le és ennek alapján megállapíthatja a szerződés színlelt voltát.  Ebben az esetben azonban azt is kimondja, hogy a színlelésben nem csak a letevő, de a letéteményes is részes volt. S noha ez büntetőjogi értelemben adott esetben – mint most is – nem releváns, azt koránt sem jelenti, hogy egyéb vonatkozásaiban az ügylet jogszerű és szakmailag, etikailag, nota bene morálisan is korrekt lenne.

Arról természetesen nincs információ, hogy a bíróság milyen mélységű bizonyítás eredményeként jutott el a „színlelt letétig”. Vizsgálta-e a felek között létrejött „kölcsönletéti” szerződést, egyáltalán volt-e ilyen, a „kölcsönletét” összege a kolléga milyen bankszámlájára érkezet, odaérkezett-e egyáltalán vagy házipénztárba, vagy esetleg még oda sem, stb. Igazából még azt sem lehet tudni, hogy a „letéteményes-adós” kolléga által vitán felül átvett összeg visszafizetésre került-e a „letevő-hitelezők” részére vagy sem (előbbi nyilatkozata szerint igen, utóbbiak szerint nem). Ugyancsak nincs információ arról sem, hogy „a vádlott nem szegte meg az ügyvédi törvény rendelkezéseit és a Magyar Ügyvédi Kamara szabályzatában a letétkezeléssel kapcsolatos előírásokat” kitétel pontosan mit takar, hiszen az nehezen képzelhető el, hogy egy színlelt letéti szerződés megkötése miként egyeztethető össze a MÜK letétkezeléssel kapcsolatos előírásaival, vagy akár csak az etikai szabályzattal.

Kénytelen vagyok tehát csak a sajtó fentebb idézett tudósítására hagyatkozva hangot adni annak a várakozásomnak, hogy az ügyvédi letétnek ilyen módon történő hírbe hozatalára, azaz színlelt színben való feltüntetésére a MÜK gyors és egyértelmű állásfoglalással fog reagálni. Talán ebből még az is ki fog derülni, hogy kívánnák-e a konkrét ügyet tovább elemezni és nem utolsó sorban a kamara tagjait minderről tájékoztatni? Kívánják-e mindezt a tudomásom szerint a büntető eljárásra tekintettel felfüggesztett fegyelmi eljárás folytatásának keretében megtenni és ott a fegyelmi ügyszak által olyannyira favorizált ún. „maradvány tényállás” alapján értékelni?

Nekem, mint aktív letéteményesi praxissal bíró ügyvédnek, lennének kreatív ötleteim az ügyvédi letét színlelésével létrehozandó jogviszonyokra, és az azokból fakadó pénzügyi előnyök kiaknázására, de eddig ezek gyakorlati alkalmazásától valami mindig visszatartott. Mindazonáltal eddigi óvatosságomat talán átértékelném, ha a kamarai szervek ebben a kérdésben nem nyilvánulnak meg kellő határozottsággal. E megnyilvánulásnak álláspontom és reményem szerint nem lesz akadálya a fegyelmi eljárások nyilvánossággal kapcsolatos erősen kifogásolható törvényi szabályozása sem. Hiszen itt nem a konkrét ügy részleteiről kell tájékoztatást adni (jelen esetben az ügyvédi titok, mint kizáró ok fel sem merülhet, mivel az érintett kollegát felmentő ítélet állapította meg az ügyfél-ügyvéd kapcsolat hiányát), hanem arról, hogy ezt a fajta cselekményt a Kamara közvetlenül (mint letétkezeléssel kapcsolatos magatartást) vagy közvetetten (mint az ügyvédi kar tekintélyét veszélyeztető magatartást) fegyelmileg szankcionálja-e, vagy sem.

Az ügy mindenesetre – szerencsére – nem minden napi. Talán éppen ezért okkal bízhatunk abban, hogy mindannyiunk okulására hamarosan BH-s esetként is találkozhatunk vele, s hogy a Kamara is kielégítő tájékoztatást nyújt majd az ügyben. Addig azonban csak Kosztolányi örökbecsű sorainak méltatlan átköltésével tudnám érzékeltetni a helyzetet: „Akarsz játszani boldog ügyvédet,/ színlelni letétet, cifra üzletet?”

Dr. B. Szabó Gábor

Ügyvédek lapja

LV. évfolyam 4. szám (2016. július - augusztus)