Ügyvédjelöltek versenye 2021
Az Ecovis Hungary Legal ügyvédjelöltjeinek versenye 2021-ben is folytatódott, és a márciusi díjátadón ismét dr. Kaltenecker Dániel vehette át a győztesnek járó jutalmat, megismételve előző évi kiváló teljesítményét. Ezúttal a szigorú járványügyi szabályok feloldása végre lehetővé tette, hogy hosszú idő után először összegyűljünk a kollégánk sikerének ünneplésére és koccinthassunk a gratuláció mellé.
A hagyományteremtő szándékkal 2020-ban elindított programunk résztvevői a második évben is sikeresen vették az elhúzódó járványhelyzet okozta akadályokat. Miközben ügyvédi irodánk tulajdonosi körének átalakulása nyáron lezárult, a szervezeti megújulásunk során az ügyvédjelöltekre is komoly szerep hárult ügyfeleink eredményes képviseletében. Büszkék vagyunk önállóságukra, kezdeményezőkészségükre és szakmai teljesítményükre.
A verseny lényege: Kollégáink lelkesen és elhivatottan vállalták, hogy a napi szakmai feladatok és a folyamatos tanulás terhe mellett megmérettetik magukat a piacon, és elkezdik saját későbbi magánügyfélkörük kialakítását az irodai munkacsoportjukon belül. A verseny önkéntes alapon, tét nélkül zajlott, csak nyerni lehetett. Az eredményhirdetéskor az első 3 helyezettet nevesítettük és a legeredményesebb jelöltet díjaztuk.
Az Ecovis Hungary Legal irányelvei alapján a munkacsoportjainkban tapasztalt partner ügyvédek irányításával, több szakértő működik együtt a megbízások teljesítésekor, és az ügyvédjelölteknek belépésüktől kezdve fokozatosan lehetősége nyílik az egyre önállóbb munkavégzésre.