Támogatások elszámolása 2017-ben

2016. december 16.

A kapott támogatások elszámolásának változása az idén nyáron életbe lépett új számviteli előírások egyik fontos eleme, mely jellemzően az utófinanszírozásos pályázatok során alkalmazható.

Az utófinanszírozásos pályázatoknál rendszeresen előfordul, hogy a költség/ráfordítás az adott üzleti évben felmerül, de a hozzá kapcsolódó támogatási bevétel nem jelenik meg az adott üzleti évben, mert a támogatás utalása a következő évben, mérlegkészítés után történik.

Az új szabály szerint, ha a támogatással az elszámolás a mérlegkészítés időpontjáig megtörténik, akkor a járó támogatást az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben az adott üzleti év egyéb bevételeként kell számolni. 

A törvénymódosítás új előírása nemcsak a pályázat keretében elszámolt támogatásokra vonatkozik, hanem a más vállalkozásoktól, magánszemélyektől kapott támogatásokra is, de nem vonatkozik a fejlesztési célra kapott támogatásokra.

A korábbi szabály szerint a költségek/ráfordítások ellentételezésére kapott támogatást akkor lehetett adott üzleti évben egyéb bevételként elszámolni, ha azt a mérlegkészítésig pénzügyileg rendezték.

A 2016. június 16-án hatályba lépett új számviteli törvényi változások között vannak olyan új előírások, melyeket már a 2016. évben induló üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatóak.

További információkért keresse irodánkat bizalommal, az ECOVIS HUNGARY könyvelő szakértői készséggel állnak rendelkezésére!