Amerikai egyetemisták tanulmányúton az ECOVIS HUNGARY-nál

2016. május 12. | Események

Az atlantai Georgia State University 17 fős egyetemista csoportja és két tanár kísérője két hetes európai tanulmányútja magyarországi állomásán érkezett ügyvédi irodánkba. A gazdasági jogi szakirányon tanuló amerikai diákok Európa üzleti kultúrájának megismerésére Görögországot, Ausztriát és Magyarországot keresték fel, ennek során fogadták őket az ECOVIS HUNGARY jogi csapatának szakemberei egy négyórás szakmai látogatásra május 12-én.

A program első felében kollégáink, dr. Molnár Gergő ügyvéd, valamint Gizella Endre és Otta Zsolt ügyvédjelöltek mutatták be országunk jellegzetességeit, az amerikai szokásjog és a hazánkban használt kontinentális jog közötti különbségeket, valamint az Ecovis nemzetközi hálózatának működését. Ezt követően pedig kétórás élénk eszmecsere alakult ki aktuális kérdésekről és kulturális különbségekről, mint pl. a bevándorlás témaköre, az ingyenes oktatási rendszer, az ügyvédek helyzete, és az esküdtszék rendszerének előnyei és hátrányai.

Látogatóink láthatóan jól érezték magukat, a program végén lelkesen köszönték meg az érdekes információkat, és a magyar specialitásként felszolgált Túró Rudit. Hazaérkezésüket követően egy kedves levélben is megerősítették, hogy igen értékes ismeretekre tettek szert, és szívesen visszatérnek hozzánk következő egyetemi útjuk alkalmával.

Számunkra is tanulságos volt az esemény: miközben vendégeinket beavattuk az európai üzleti gondolkodás jellegzetes hazai részleteibe, a feltett kérdések és visszajelzések résztvevő kollégáinknak is izgalmas interkulturális tapasztalatot jelentettek.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Coca Cola Magyarország mellett az ECOVIS HUNGARY-t választották magyar úticélként!