SZJA 1% felajánlása

Hogyan segíthetünk okosan a személyi jövedelemadónk 1%-ának felajánlásával

A személyi jövedelemadónk (szja) 1+1 százalékáról idén is szabadon rendelkezhetünk, ez azonban nem része az adóbevallás elkészítésének, a NAV nem töltheti ki helyettünk a nyilatkozatot.

A regisztrált civil szervezeteknek felajánlható 1%-os támogatásról mindenképpen nekünk kell nyilatkozni évente, idén legkésőbb május 20-ig. Ezt megtehetjük papíron vagy elektronikusan is, a lehetőségeket összefoglaltuk cikkünkben. Fontos tudni, hogy a jogosult szervezetek listája mellett a kedvezményezettek köréből valamiért kizárt szervezetek listája is elérhető az adóhatóság honlapján. Érdemes lesz utánanéznünk annak, eljut-e a kívánt helyre a támogatásunk. Ha nevünket felvállalva kívánunk segítséget nyújtani – ami lehetőség, de nem kötelező -, akkor a szükséges plusz információkat is adjuk meg a nyilatkozaton.

Az egyházak esetében a tavalyi érvényes nyilatkozatot a NAV idén is figyelembe veszi, vagyis ezzel csak akkor kell foglalkoznunk, ha módosítani vagy visszavonni szeretnénk az egyházaknak adható szja 1%-ról szóló nyilatkozatunkat.

Arról pedig, hogy felajánlásunk valóban eljutott a kedvezményezett szervezethez, akár értesítést is kaphatunk. Ne feledje, ami nekünk pár kattintás többlet teher nélkül, az akár életeket is menthet!

Aktuális blogbejegyzésünkben szakértőnk pontosan összefoglalja a lényeges tudni- és tennivalókat, és a használható linkeket is összegyűjtöttük Önnek.

Szakértőinktől