Új lakások áfacsökkenése

Hogy fizethetünk kevesebbet idén a még tavaly leszerződött új lakásért?

Tömegesen merül fel a kérdés: Ha az adásvételi szerződést tavaly megkötöttem az újépítésű lakásra, a különbözetet idén visszakérhetem? És kevesebbet fizetek már a következő részletnél?
Hisz az áfacsökkentés értelmében a 2021. január 1. után kiállított, újépítésű lakás vásárlására vonatkozó számla 5 % kulccsal adózik az eddigi 27% helyett.

Jogilag a rövid válaszunk: Attól függ, mi áll a szerződésben.
Ha a vételárat nettó összeg + áfa módon határozták meg benne, akkor örülhetünk. Ha viszont a lakás bruttó vételára szerepel a szerződésben, akkor csak az eladó fair hozzáállásában bízhatunk, mert nincs kötelezettsége. A szerződéses szabadság alkotmányos védelem alatt áll.

A probléma nem új keletű, 2016-ban már egyszer lecsökkent az áfa. Az abból az időből származó egyik vitás ügyben meghozott Kúria döntést alapul véve, cikkünkben részletesebb indoklással is alátámasztjuk a fenti rövid válaszunkat.
Reménykedhet azért az is, aki bruttó vételárra szerződött le, de ehhez közös akarattal történő módosítás szükséges – ennek lehetőségét is bemutatjuk.

Szakértőinktől